E-learning a Mindentudás Egyetemén

Tisztelt Érdeklődőnk!

Az életen át tartó tanulás eszméjét újabb eszközrendszerrel támogatva 2005-ben, új fejlesztésként e-learning-es tananyagokat teszünk elérhetővé honlapunkon, melyek az eddigi 100 előadás témájára épülnek.

A tanulásnak ez a formája abban különbözik a hagyományos oktatástól, hogy nem akkreditált, végzettséget adó képzés formájában valósul meg, így ez a résztvevő hallgatók személyes érdeklődésén, elkötelezettségén alapul.

Az új tananyag különbözik azonban az interneten egyre nagyobb teret kapó önszerveződő tudásközösségektől is, hiszen egy intézmény programja köré szerveződik, tervszerűség és rendszerezettség jellemzi, és elsajátításához mentori segítséget kapnak a beiratkozott hallgatók.

Látogatóinknak lehetővé tesszük a betekintést online tananyagaink demo vátozatába, melyben 3 leckét sajátíthatnak el önállóan, mentori segítség nélkül.

A későbbiekben az e-learning-es tananyagaink teljeskörű használata egyike lesz a Mindentudás Egyeteme Törzshallgatói kártyája nyújtotta kedvezményeknek, valamint a hagyományos felsőoktatási képzés részévé válva az egyetemi és főiskolai hallgatók számára is elérhető lesz.

Az első három témakör, amit e-learning-es modulokká fejlesztünk: a csillagászat, a genomika és a nemzetek világa. Ennek során tesztüzemmódban működtetve először a csillagászat tananyag néhány fejezetét tesszük mindenki számára elérhetővé, melynek a kipróbálása során felmerülő kérdéseket, visszajelzéseket örömmel vesszük tisztelt hallgatóinktól.

Amennyiben szeretné kipróbálni tananyagainkat, és Ön még nem regisztrált tagunk, kérjük töltse ki a regisztrációhoz szükséges űrlapot!


Profil
Azonosító
 
Jelszó